Különleges lehetőséggel köszönte meg az esztergomi székhelyű autógyártó vállalat a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. dolgozóinak a minőségi munkát.

A Magyar Suzukival hosszú évek óta beszállítói kapcsolatban álló kalocsai cég munkatársai ugyanis kedden maguk próbálhatták ki, hogy milyen élményt nyújt a sofőrnek az új modell, amelynek számos alkatrészét maguk gyártották. A programról és a két vállalat együttműködéséről Droblyen Csaba műszaki és marketing igazgató beszélt a KORONAfm100-nak.

Droblyen Csaba, a kalocsai EMIKA Zrt. műszaki és marketig igazgatója az új Suzuki-modell gyártása kapcsán azt is elmondta, hogy éves viszonylatban körülbelül hány autó gördül majd ki az esztergomi üzemből. Ez azért is fontos számukra, hiszen beszállítói közreműködésük több mint húsz munkatársukat látja el – vélhetően még évekig – feladattal.

Kategória: Hírek

Legfrisebb híreink

Hírek

Middle East Electricity – Dubaj 2019

Ismét lehetőségünk nyílt részt venni a nemzetközi Middle East Electricity kiállításon és konferencián!

Hírek

Új csarnok épületet avatott az EMIKA Zrt. !

Az EMIKA Zrt. tradicionális világítástechnikai vállat, több mint 50 éves gyártói tapasztalattal. Büszkén, és kevés, hasonló üzletágban érdekelt céggel osztozva mondjuk: „Ötven évvel ezelőtt, ma, és a jövőben is prémium termékekkel szolgáljuk ki Vevőinket.” A Bővebben...

Hírek

Százmilliókat hozhat a belső fejlesztés

„A jövőbe vetett hitünk újabb bizonyítéka, hogy itt vagyunk”, hangzott a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. július 28-i gyártószalag-átadó ünnepségén. A cég vezetése és dolgozói állománya együtt vette szemügyre a saját mérnökök és kollegák által megálmodott Bővebben...