Az EMIKA Zrt. tradicionális világítástechnikai vállat, több mint 50 éves gyártói tapasztalattal. Büszkén, és kevés, hasonló üzletágban érdekelt céggel osztozva mondjuk: „Ötven évvel ezelőtt, ma, és a jövőben is prémium termékekkel szolgáljuk ki Vevőinket.” A világítástechnikai üzletág mellett fokozatosan épült ki autóipari gyártásunk. Már 25 éve szállítunk fémmegmunkáló gyáregységünkből minőségi alkatrészeket, első körös beszállítóként a Magyar Suzuki Zrt-nek. A 2014-ben megfogalmazott hosszú távú stratégiai tervünkben célul tűztük ki, hogy piacszerzési tevékenységünket az első és második körös autóipari beszállítókra is kiterjesztjük. Kiemelt projekttevékenységünk egyik legnagyobb eredménye, hogy 2016 év végére a Gestamp csoport beszállítóivá váltunk, megteremtve ezzel a fémipari stratégiai több lábon állást.

A Gestamp egy spanyol központú vállalatcsoport, jelenleg a világ 32. legnagyobb első körös autóipari OEM beszállítója. Több mint 300 autóipari modellhez szállítanak részegységeket, 98 gyártóhellyel rendelkeznek és világszerte 36.000 alkalmazottat foglalkoztatnak.

A beszállítóvá válás gyümölcse egy jelentős gyártás áttelepítési projekt. Az első igazi megmérettetést jelentő sorozatgyártás 2017. év elején indult el, Porsche, Peugeot Audi, VW, Opel és Dacia alkatrészeket gyártunk, és szállítunk a Vevőnk számára.

Ez az üzlet 31 féle új alkatrészt és több mint 1 millió €/éves árbevételt jelent, öt kollégánknak ad hosszú évekre munkát.

A Gestamp üzletek versenyképes megvalósításához kapacitásbővítő beruházásra is szükségünk volt. A vásárolt nagyasztalú 250 tonnás excenter prés és szalagfeldolgozó egysége új csarnokot és infrastruktúrát igényeltek, kaptak.
Ezt a „K” csarnokot avatjuk, és szenteljük föl ma.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy a projekt gyártás áttelepítési és beruházási részét is határidőre, a Vevő teljes megelégedésére, sikerrel megvalósítottuk.

A 2017-es év valódi vízválasztó vállalatunk életében, hiszen a tervezett 472 millió forintos beruházási keretből egy másik kapacitásbővítő projekten is dolgozunk. A 800 tonnás nagyasztalú prést szalagfeldolgozó egységgel egy új csarnokba telepítjük majd.
Terveink szerint az idei év harmadik negyedében már azon a gépen is elindul a termelés, újabb csarnokot avathatunk!

Hajrá EMIKA!

Egyre jobban, egyre hatékonyabban!

 

Média megjelenések és képek forrása:

Kalohirek hírportál :

http://www.kalohirek.hu/kalocsa-megujul/uj-femmegmunkalo-uzemcsarnokot-adtak-at-az-emika-ban-hajra-emika-egyre-jobban-egyre-hatekonyabban

Korona Rádió:

http://koronaradio.hu/cikk/millioeuros-uzletet-hozott-teto-ala-az-emika-zrt-23396

KalocsaTV:

http://www.kalocsatv.hu/terjeszkedik-az-emika-uj-presuzemet-adott-vallalt/

Kalocsa TV  videó : https://www.youtube.com/watch?v=Jb6FGcTzK-4

Kategória: Hírek

Legfrisebb híreink

Hírek

Neves díjat kapott az EMIKA Zrt.

Az EMIKA Zrt. 25 éve beszállítója a Magyar Suzuki Zrt-nek. A 2010-es év vízválasztó volt a két cég partneri kapcsolatában, hiszen folyamatainkat átalakítva minden erőnkkel a Vevők kiszolgálására fókuszáltunk, fókuszálunk azóta is. Visszakerülvén a „királyi” Bővebben...

Hírek

Kipróbálhatták az autót, amelynek elemeit gyártják

Különleges lehetőséggel köszönte meg az esztergomi székhelyű autógyártó vállalat a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. dolgozóinak a minőségi munkát. A Magyar Suzukival hosszú évek óta beszállítói kapcsolatban álló kalocsai cég munkatársai ugyanis kedden maguk próbálhatták ki, Bővebben...