„A jövőbe vetett hitünk újabb bizonyítéka, hogy itt vagyunk”, hangzott a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. július 28-i gyártószalag-átadó ünnepségén. A cég vezetése és dolgozói állománya együtt vette szemügyre a saját mérnökök és kollegák által megálmodott és kivitelezett eszközt, ami komoly pluszbevétel mellett három kollegának jelent állandó megélhetési forrást.

A megjelenteket köszöntő Szabó Sándor projektvezető emlékeztetett, hogy nem is olyan régen üzemcsarnok-avatásnak örvendhettek kollektíven, most pedig egy saját tervezésű és kivitelezésű gyártósort adhatnak át a termelés szakembereinek.

– Vevői igény kiszolgálására indult ez a beruházás. Az IBV Hungária Kft-vel kialakult stratégiai partnerkapcsolatunk évtizedekre nyúlik vissza, és a folyamatos fejlesztéseken, a folyamatos fejlődésen alapul. A stratégiai partnerség egy, a jövőt alapvetően meghatározó lépcsője az új, nagy sebességű LED univerzális szerelőlap gyártósor átadása, amelyet a partnerrel meghatározott közös stratégia kidolgozását követően készítettünk el. A 2015 szeptemberében elnyert projekt megvalósulásaként kivitelezett gyártósor energiatakarékos, környezetbarát LED-es fényforrásokat tartalmazó lámpatestekhez állít elő nagy sorozatokban szerelőlapokat – hangzott a 100 ezer eurós ráfordítással létrehozott gépsor megszületésének története, amelyet az IBV Hungária Kft. és az EMIKA Zrt. közösen finanszírozott.

Megtudtuk továbbá, hogy a fejlesztés eredményeképpen az új gyártósoron 2020-ra körülbelül 1,2 millió darab alkatrészt fognak évente előállítani, ami közel 400 millió forintos éves árbevételt jelent.

Szabó Sándor hozzátette, hogy a szalagfeldolgozó, terítékvágó, átrakó, görgőző, és rakatoló berendezés alkotta gyártósor működése teljesen automata üzemmódban történik, magas termelékenységi mutatókkal, kiemelve, hogy az új berendezés három új operátornak ad hosszú évekre munkát.

Ezt követően a vállalat vezérigazgatója, Dr. Szmola J. Ernő ajándékcsomagokkal köszönte meg a projektben oroszlánrészt vállalt tervezők és kivitelezők munkáját, átadták az egység indítókulcsát, és átvágták a mellette kifeszített nemzetiszínű szalagot, illetve bemutató jelleggel prezentálták, hogyan működik a gépezet.

Kategória: Hírek

Legfrisebb híreink

Hírek

Kipróbálhatták az autót, amelynek elemeit gyártják

Különleges lehetőséggel köszönte meg az esztergomi székhelyű autógyártó vállalat a kalocsai EMIKA Elektromechanikai Zrt. dolgozóinak a minőségi munkát. A Magyar Suzukival hosszú évek óta beszállítói kapcsolatban álló kalocsai cég munkatársai ugyanis kedden maguk próbálhatták ki, Bővebben...

Hírek

Robog a LED-es szuperexpress…..az EMIKA Zrt. a vonaton

Sokáig kérdéses, majd kétséges volt, hogy az EMIKA Zártkörűen Működő Részvénytársaság képes-e arra, hogy lezárva klasszikus lámpatestgyártói múltját beszálljon a LED-es lámpatestpiac disruptive, sok kis, ideig-óráig a piacon megjelenő szereplőt felvonultató versenyébe. Mindamellet, hogy folyamatosan Bővebben...

Hírek

Új kutató-fejlesztő laboratórium az EMIKA Zrt-nél.

A LED-es világítástechnológia óriásit fejlődött az elmúlt években. Lassan már szinte magától értetődő a technológia alkalmazásával járó jelentős energia megtakarítás, ez már „természetes”. A dolog azonban nem ilyen egyszerű, a LED-es fényforrások hatásfoka, a hő-menedzsmentjük Bővebben...